A középkor
vége felé, a cseh-szász bányavidéken
mûködõ G. Bauer, latinosan Agricola érdeklõdését
felkelti a bányászat, és annak tárgya, az ásvány.
Tanulmányozni kezdi azokat. Könyveiben bemutatja az ásványfajokat,
és útmutatást ad azok meghatározásához
is. Nem említette meg, hogy az ásványok alakjában
van valami törvényszerûség, sõt, késõbb,
1602-ben Cesalpinus azt írja, hogy "nem ésszerû élettelen
testeknek határozott, változhatatlan alakot tulajdonítani,
mert meghatározott alakot létrehozni a szervezet feladata."
Viszont Nils
Stensen, latinosan N. Steno 1669-ben megjelent munkájában
leírja, hogy a kvarc lapszögei állandók.
Leeuwenhoeck
egy nagyító segítségével megfigyeli
sók kristályainak növekedését,
és azt látta, hogy a kristálylapok növekedés
közben önmagukkal párhuzamosan tolódnak el.
Bartholinus
sokat foglalkozik az izlandi pát kettõstörésével,
megfigyelései alapján alkotja meg fényelméletét
1678-ben C. Huygens.
M. N. Capeller
1723-ben kijelenti, hogy a kristályalak sokkal jellemzõbb
sajátossága egy ásványnak, mint például
a szine.
Romé
de IÍsle kimondja a szögállandõság törvényét.
A svéd
T. Bergmannt részben a véletlen segítette a felfedezéséhez,
ugyanis az ásványgyûjteményének egy darabját,
egy kalcitot véletlenül leejtve azt figyelte meg, hogy sok
kis romboéderre esik szét, és ha azt ismét
széttörte, még kisebb romboéderek keletkeztek.
Ezek után már direkt vágta földhöz ásványgyûjteménye
legszebb darabjait, és azt tapasztalta, hogy mindegyik darabka szabályos
formájú, és hasonló. Ez alapján jutott
arra a feltételezésre /dekreszcenciával, azaz a romboéderekbõl
szabályszerû leépítéssel/, hogy a kristályok
a hasadási idomoknak megfelelõ apró poliéderekbõl
épülnek fel.
R. J. Haüy fejlesztette tovább Bergmann elképzeléseit.
Úgy gondolta, hogy minden kristályt picike parallelepipedonok
építenek fel, kivételes esetben például
kockák, és a picike kockákból másféle
formákat is fel lehet építeni, nemcsak egy nagy kockát.
Például ha az ábrán látható módon
levágjuk a nyolc sarkát ferdén, de úgy, hogy
a kis kockák sértetlenek maradjanak, mintegy lépcsõs
alakzatot képezve, akkor messzebbrõl nézve oktaédernek
látszik. A kristály esetében, tehát nem ezen
a modellen simának látszanak az oktaéder lapjai, még
mikroszkóp alatt is. Megfelelõ szabályok alapján
elõ lehet ily módon állítani elég sok
formát, és a kombinációikat.
Haüy-nek
a kristályok belsõ szerkezetére vonatkozó elméletét
hamarosan támadások érték. L. A. Seeber 1824-ben
megállapítja, hogy a kristály hõvel és
nyomással szemben tanúsított viselkedése alapján
nem állhat csak picike tömör parallelepipedonokból,
kell, hogy a kristályokat felépítõ részecskék
között távolság legyen, tehát a kristály
térrács szerkezetû.
Haüy kezdetleges
elméletével Bravais foglalkozott eredménnyel. Az elemi
részecskéknek, a parallelepipedonoknak nem tulajdonított
határozott alakot, hanem egyszerûen pontnak tekintette õket.
Ha ezt a pontot egy irányban eltoljuk, egy végtelen pontsort
kapunk. Ha ezt egy másik irányba toljuk el, síkrácsot,
majd ezt ismét egy harmadik irányba tolva térrácsot
kapunk. Ennek a térrácsnak a jellemzésére elég,
ha kiválasztjuk azt a legkisebb térfogatot, amibõl
felépíthetõ eltolással az egész végtelen
térrács. Bravais az elemi cellák éleinek egymáshoz
viszonyított hossza, és az oldallapok szögei alapján
elõállított hét féle elemi cellát.
Rámutatott, hogy ezeket az úgynevezett primitív cellákat
egymásba helyezve újabb elemi cellákat kapunk. Ha
fél testátlóval toljuk arrébb, akkor tércentrált
elemi cella, ha fél lapátlóval toljuk arrébb
a cellát, akkor lapcentrált elemi cella keletkezik.
Ezeket a lehetõségeket
is figyelembe véve Bravais 14 féle elemi cellát különböztetett
meg ezek az ún. Bravais-féle
elemi testek.
1890-ben J.
Federov elméleti úton bebizonyítja, hogy az elemi
testekbõl 230 féle tércsoport vezethetõ le.
Ezt igazolta
1912-ben M. Laue, amikor röntgensugárt
vetített kristályokon át, interferenciát
tapasztalt.
Eredményei vetették
meg az alapját a szilárd testek kémiájának,
a kristálykémiának, és ezeken az alapokon W.
H. és W. L. Bragg,
Debye,
Scherrer, V. M. Goldschmidt építették és építi
ma számos kutatõ tovább az ásványtan
tudományának ezt az új és eredményeiben
az ásványtan határain túl is annyira jelentõs
ágát.
Vissza
az elsõ laphoz