Az emberi civilizáció fejlõdésének legfontosabb anyagi alapját az ásványi nyersanyagok képezik. Erre utal a kõ-, réz-, bronz-, és vaskorszak neve. A kõkorszakban, mely a nyersen felhasznált ásványok kora volt, az ember a természetben talált ásványokat és köveket használta, esetleg kis változtatásokkal / pl. pattintott kõszerszámok /. A következõ három korszakban már fémeket állított elõ érceikbõl, ezeket ötvözte, és fegyvert, vagy más eszközt gyártott belõle. Így az ásványi nyersanyagok szükséglete jelentõsen megnövekedett.
    Annak ellenére, hogy a kövek, ásványok, fémek felhasználása elég elterjedt lett a régieknél, arról, hogy az ókor az ezekre vonatkozó ismeretekbõl rendszeres tudományt épített volna föl, nem lehet szó. Többek között észrevétlen maradt az ókor legnagyobb tudósai elõtt az ásványok jellegzetes sajátsága, kristályaik szabályos volta. Néhol ugyan felbukkan egy-egy ilyen tárgyú gondolat, de ezek ritkák.
Theophrasztosz írt például egy értekezést a "kövekrõl", amelyben megkísérli a kövek és ásványok osztályozását - kevés sikerrel. Az arisztotelészi elmélet színvonalán mozog.
Arisztotelész a négy elemrõl szóló mûvében a száraz és nedves kipárolgásról beszélt. Az egyik a füstnek, a másik a gõznek felelt meg.A száraz kipárolgások lerakódásai a kövek és ásványok. Ezek - Arisztotelész szerint - nem olvaszthatók meg. A nedves kipárolgás viszont, ha lerakódik és megfagy, fém lesz, mint például a réz, vas, arany vagy ezüst.
Plinius is írt - idõszámításunk után már - , az ókor természettudományos ismereteit összegzõ mûvében /Historia Naturalisban/ öt könyvet az ásványokról. Ezekben ismerteti az egyes ásványfajok nevét, színét, elõfordulási helyét, felhasználását, de a legtöbb szó az ásványok, elsõsorban a drágakövek gyógyító és mágikus hatásáról esik.
    Ennek nyomán a középkor filozófusai már teljesen ezeket a vélt sajátságokat helyezték elõtérbe. A késõbbi alexandriai irodalomban is csak a kövekkel, ásványokkal kapcsolatos babonákról és hiedelmekról esik szó. Ibn Sina, tadzsik tudós, közismertebb nevén Avicenna 1000 körül rendszerbe foglalta az akkor ismert ásványokat. Még a XIX. század elején is használt rendszerében az ásványokat kövek, ércek, éghetõ anyagok, sók osztályokba sorolta.

Vissza az elsõ lapra

Következõ rész