Az emberi
civilizáció fejlõdésének legfontosabb
anyagi alapját az ásványi
nyersanyagok képezik. Erre utal a kõ-, réz-, bronz-,
és vaskorszak neve. A kõkorszakban, mely a nyersen felhasznált
ásványok
kora volt, az ember a természetben talált ásványokat
és
köveket használta,
esetleg kis változtatásokkal / pl. pattintott kõszerszámok
/. A következõ három korszakban már fémeket
állított elõ érceikbõl,
ezeket ötvözte, és fegyvert, vagy más eszközt
gyártott belõle. Így az ásványi nyersanyagok
szükséglete jelentõsen megnövekedett.
Annak ellenére,
hogy a kövek, ásványok, fémek felhasználása
elég elterjedt lett a régieknél, arról, hogy
az ókor az ezekre vonatkozó ismeretekbõl rendszeres
tudományt épített volna föl, nem lehet szó.
Többek között észrevétlen maradt az ókor
legnagyobb tudósai elõtt az ásványok jellegzetes
sajátsága, kristályaik
szabályos volta. Néhol ugyan felbukkan egy-egy ilyen tárgyú
gondolat, de ezek ritkák.
Theophrasztosz írt például
egy értekezést a "kövekrõl", amelyben megkísérli
a kövek és ásványok osztályozását
- kevés sikerrel. Az arisztotelészi elmélet színvonalán
mozog.
Arisztotelész a négy
elemrõl szóló mûvében a száraz
és nedves kipárolgásról beszélt. Az
egyik a füstnek, a másik a gõznek felelt meg.A száraz
kipárolgások lerakódásai a kövek és
ásványok. Ezek - Arisztotelész szerint - nem olvaszthatók
meg. A nedves kipárolgás viszont, ha lerakódik és
megfagy, fém lesz, mint például a réz, vas,
arany vagy ezüst.
Plinius is írt - idõszámításunk
után már - , az ókor természettudományos
ismereteit összegzõ mûvében /Historia Naturalisban/
öt könyvet az ásványokról. Ezekben ismerteti
az egyes ásványfajok nevét, színét,
elõfordulási helyét, felhasználását,
de a legtöbb szó az ásványok, elsõsorban
a drágakövek gyógyító
és mágikus hatásáról esik.
Ennek nyomán
a középkor filozófusai már teljesen ezeket a
vélt sajátságokat helyezték elõtérbe.
A késõbbi alexandriai irodalomban is csak a kövekkel,
ásványokkal kapcsolatos babonákról és
hiedelmekról esik szó. Ibn Sina, tadzsik tudós, közismertebb
nevén Avicenna 1000 körül rendszerbe foglalta az akkor
ismert ásványokat. Még a XIX. század elején
is használt rendszerében az ásványokat kövek,
ércek, éghetõ anyagok, sók osztályokba
sorolta.
Vissza
az elsõ lapra
Következõ
rész